Akár baleset, akár a tinédzserkori pattanások nyomairól, felnőttkori aknék vagy az arcon keletkező sebek hámhiányosan gyógyuló (atrófiás, azaz a bőr szintje alá süllyedő) vagy éppen keloidos (a bőr szintjéből kiemelkedő) hegeiről legyen szó, elsimításukat a behatás után pár héttel, de legalábbis egy éven belül javasolt elkezdeni. Régebbi hegek elsimítása sem lehetetlen, de több kezelésre lesz szükség és a végeredmény kevésbé látványos.
Mindennapi bőrápolás: Közvetlenül a sérülést követően gyógyszertári kenőcsökkel megakadályozható a szövetburjánzás. Elősegítik a bőrsejtek megfelelő kapcsolódását, segítik a sebgyógyulást.
Kozmetikai kezelések: a bőrfelszín koptatásával új, egyenletesebb bőr képződését ösztönözhetjük. Fizikai koptatás, azaz mikrodermabrázió, vagy különböző típusú és erősségű savakkal végzett kémiai peeling jöhet szóba. A bőrcsiszolás ultrahanggal és soft lézeres kezeléssel is kiegészíthető, serkentve a kollagénrostok újjáépülését. A bőr állapotától és a kívánt céltól függően jellemzően 6 kezelésre van szükség, melyek 2-4 hetes időközönként követik egymást. A kezelés után kerülni kell a napozást. [Ultrahangos kezelés]?sel is enyhíthetők a bőrfelszín egyenetlenségei, de leginkább kiegészítő kezelésnek javasolt.
Kozmetológiai eljárások: [mezo-roller]?es kezeléssel serkenthető a bőr saját kollagén- és elasztintermelése, ami a bőr belülről való feltöltődését, a bőrfelszín kisimulását eredményezi. Minimum 1mm-es tűhosszal, legalább 5-6 kezelés szükséges, melyek 6 hetente végezhetők.
Bőrgyógyászati, plasztikai sebészeti beavatkozások: A szteroidok a sarjszövet képzést a sebgyógyulás gátlásán keresztül akadályozzák, a hegbe időben (egy éven belül) és pontosan beadott injekciók formájában – ezt az eljárást szteroid injektálásnak nevezik. Lézeres kezelések: a széndioxid-lézer a becsapódás helyén szöveti vaporizációt eredményezve (vagyis a szöveteket elgőzölögtetve) új bőr keletkezését eredményezi. Az ablatív frakcionált lézer (Fraxel, Pro Fractional) kíméletesebb, gyorsabb gyógyulással jár, mivel csak a bőr egyes pontjait érinti. Amikor más módszer nem vezetne eredményre műtéti kimetszést egy éven túli sérülés, baleset következtében kialakult hegek korrekciójára alkalmaznak és leggyakrabban röntgen besugárzással kombinálják. A röntgenbesugárzást a kimetszéstől számított 24 órán belül kell elkezdeni.